marketing eszközök

Új időszak köszöntött be a marketing világába, az eszköztár és a folyamatok teljesen lecserélődtek, a 3-4 éves marketing tudásunkkal már nem vagyunk versenyképesek. Ahhoz, hogy igazi ügyfélszerzési gurukká váljunk sokkal mélyrehatóbb tudással és tapasztalattal kell, hogy rendelkezzünk, mint egy Adwords kampány beállítása. Mint sok minden másban, ebben is az amerikaiak járnak az élen, és ők már egy új szót tesznek bele minden marketinges pozíciójának nevébe, ami a NÖVEKEDÉS. Egyre több helyen szerepelnek azok a megnevezések, hogy “VP of Growth”, “Growth Lead”, “Growth Hacker” például olyan nagyvállalatoknál, mint a Facebook, a Pinterest, vagy éppen a Hubspot.

Egy újfajta marketinges van születőben, melyet én csak “hibrid”-nek nevezek. Brian Balfour (VP Growth@Hubspot) eredeti cikke nyomán bontom részekre ennek az újfajta marketingesnek a tudás bázisát, melynek angol elnevezése a “T shaped knowledge”.

Ez a modell azt mutatja nekünk, hogy egy igazán profi mai marketing szakember 3 szintű tudásbázissal kell, hogy rendelkezzen. Az alapot képezik társadalom-és kognitív tudományok, illetve pár olyan szubjektív képesség, mint mondjuk a UX-hez való érzék, vagy a márkaépítés.

Ezt követi egy szakmai réteg, mely egy általános marketing tudást feltételez, és végül a marketing csatorna specifikus tudás, melyekből 1-2-ben kellene nagyon jónak lenni. Vagyis sok mindenben horizontális, míg pár dologban vertikális tudást feltételez a modell.

 

Alap tudás

Egy marketinges alap tudásába Brian Balfour szerint beletartozik a statisztika általános szinten, valamint, hogy legalább alapszinten értse a programozást. Ő elsősorban a “front end” részét ajánlja elsajátítani, vagyis a HTML, CSS és a Javascript megtanulását, mivel ha valaha odakerülsz, hogy akár csak egy WordPress tartalomkezelőn keresztül kell összeraknod egy weboldalt, óriási fegyver lesz a kezedben, ha tudsz ezen a két-három nyelven alapszinten kódolni. Nem bonyolult, Codeacademy-ről, vagy a Treehouse-ról pár nap intenzív ráfordítás alatt elsajátítható.

Aztán folytatódik a sor az ügyfél élmény tervezéssel, rövidebben UX-el. Amikor tervezel egy terméket, vagy szolgáltatást, akkor elsősorban az ügyfél fejével kell gondolkodni, hogy minél élvezhetőbbé tegyük a felhasználói élményt. Ebben egy igen releváns könyv a Lean UX.

Az analitikák pontos értelmezése talán az egyik legfontosabb ilyen alap “skill”, mely területen a Google Analytics ismerete kötelező, de nem árt ha van fogalmunk olyan szoftverekről is, mint a Kissmetrics, a Mixpanel, vagy éppen a Woopra. Ha csak 1 könyvet olvasol el a témában, akkor az a Lean Analytics legyen.

A marketingben a pszichológia mindig is fontos eleme volt a kelléktárnak, mivel elvégre a szakmánk merő manipuláció. Ki tudja jobban felhívni magára a figyelmet és eladni azt, amiről az ügyféllel elhiteti, hogy kell neki. Holott legtöbb esetben csak érzelmi alapú döntést hoz az illető a jól célba talált marketing hirdetés következményeként.

Az emberek manipulációja régi hagyomány, melyet lehet elítélni, de végső soron erről van szó. Vajon miért mondják el egy rádió reklámban például 6-7-szer egy termék nevét, vagy a szlogenét? Mert pontosan tudják, hogy ha valamit átlagban 7-szer hallunk, akkor azt megjegyezzük. Könyvek, amiket javasolok a témához, az az ‘Influence‘, a ‘The Paradox of Choice‘ és mondjuk a ‘The Power of Habit‘.

A márkaépítéshez és pozicionáláshoz rendkívül hasznos, ha bekategorizálod a márkádat valamely ún. archetípusba. Az archetípus dönti el, hogy egy márkának milyen a “személyisége”, milyen a színvilága és ki a célcsoportja. Például amíg a Volkswagen a “regular” típusba tartozik, melynek jellemzői, hogy az átlag embernek szól, nem kelt feltűnést és jellemző színei a kék és a szürke, addig a GoPro-t a “hero” típusba soroljuk, aki felpezsdíti az állóvizet az iparágában, különcként viselkedik és nem ismer határokat. Többet ebben a könyvben olvashatsz erről.

arche típusok

 A 2. részben a ‘T shaped knowledge’ modell marketing rétegéről olvashattok részletesen.

 

 

Kommentek

Farkas Zsolt