követendő vállalkozók

A magam részéről mindig fontosnak tartottam, hogy kövessek olyan embereket és tanuljak tőlük, akik világszínvonalú cégeket építettek fel, többszázezres, milliós olvasottságú blogokat írnak és ún. “influencerek” lévén vállalkozók ezreinek segítenek átvészelni a nehezebb időszakokat egyedi stílusukkal és különc, sokszor szókimondó, de őszinte jellemükkel. Ebben a cikkben 5 olyan vállalkozót mutatok be, akik valami példaértékűt már letettek az asztalra.

Gary Vaynerchuk

gary vaynerchuk

Gary Fehéroroszországban látta meg a napvilágot, még a Szovjetúnió idején egy szegény családban. 3 évre rá az USA-ba, New Jersey-be emigráltak családjával, ahol az édesapja egy kis borkereskedést nyitott. Gary-ben már kisgyerekkorától fogva ott volt a vállalkozói véna, hiszen már 6 évesen baseball kártyákat adott el az iskolában.

Amikor elvégezte a főiskolát, apja likőrboltját “Wine Library” néven elkezdte felfuttatni. 2005-re egy 3 millió dolláros üzletből 50 millió dollárost csinált, majd 2006-ban elindította saját Youtube csatornáját, mely pár év alatt óriási siker lett.

Írt róla a “The New York Times”, a “The Washington Post” és a “Time Magazin” is. Továbbá meghívták a “The Late Night Show”-ba és az “Ellen Show”-ba is.

2009-ben aztán saját social media ügynökséget alapított VaynerMedia néven, mely mára egy 600 főt számláló new york-i média cég olyan ügyfelekkel mint a Pepsi, vagy épp a Mondelez. Gary-nek több vlogja is van, többek között az AskGaryvee Show és a DailyVee.

Én személy szerint a DailyVee-t szeretem a legjobban, ahol egy kamera követi minden percét és állítom rengeteget lehet belőle tanulni, amikor bizonyos dolgokkal kapcsolatban kifejti a véleményét. Már 40 rész ment le, még nem késő becsatlakozni, mindenképp megéri! Ez a blogja, itt pedig hozzá tudjátok adni Snapchaten.

Justin Kan

justin kan

Justinnal volt szerencsém 2 éve találkozni a Pioneers Fesztiválon, ahol “behustlerkedtük” magunkat oda, ahova csak újságírók mehettek volna. Így Neil Patel (Kissmetrics) és Fred Destin (Accel Partners) mellett ővele is készítettünk egy interjút. Justin a justin.tv-vel kezdte a karrierjét, ahol egy fejére szerelt kamerával dokumentálta a mindennapjait 2007-től kezdve, amikor a live streaming még gyerekcipőben járt.

Hamar óriási nézettsége lett és elkezdték szegmentálni a műsort, amiből kiderült, hogy a videójáték streamingre különösen nagy kereslet van. Ezt az ágat kivették a többi közül és megalapították rá a Twitch nevű céget, melyet 2014-ben megvett az Amazon potom 970 millió dollárért.

Ezután Justin YCombinator partnernek állt és jelenleg éli a szilícium-völgyi VC-k gondtalan és izgalmas életét. Pár hónapja újra elkezdett tartalmat gyártani, csak most a Snapchaten. Én szeretem a napi snapstormjait nézni, mivel mindig mond valami olyat, ami hasznos lehet egy vállalkozónak.

Mark Suster

mark suster

Mark Sustert a legtöbben már a befektetői oldaláról ismerik, ugyanis a partnere az egyik legnevesebb los angeles-i VC társaságnak, az Upfront Ventures-nek. Korábban 2 cégét is eladta, egyiket a Salesforce.com-nak. Mostanában Snapchaten a legaktívabb, az összes többi olyan vállalkozóval együtt, akikről ebben a cikkben írok. Itt meg tudjátok nézni a korábbi snapjeit, itt pedig hozzá tudjátok adni őt Snapchaten.

Én naponta nézem meg a snapstormjait, mivel minden nap egy-egy témát jár körül roppant hasznos módon. Főleg a startupokat érintő kérdéseket feszegeti, melyek egy ilyen VC szájából igencsak relevánsak.

DJ Khaled

dj khaled

Polgári nevén Khaled Mohamed egy palesztin emigráns család gyermekeként látta meg a napvilágot Miamiban. Hamar a zenei karrierje építésébe kezdett és a pályája legelején már olyan nevekkel hozta össze a sors, mint Birdman, vagy Lil Wayne. Személy szerint én egy alkalommal hallottam élőben zenélni, amikor is 2015. január 2-án Las Vegasban a Tao klubban játszott.

Nekem elsőre egy kimondottan harsány ember képe jött le, ezért nem is vettem komolyan 2016 januárjáig. Már 2015 előtt is híres DJ volt, de igazán csak 2015 végén, 2016 elején robbant be a köztudatba, amikor is elkezdték  százezrek, majd milliók követni naponta a Snapchat tartalmait.

Én legelőször Gary Vaynerchuk videóiban hallottam róla, mint a “Khaled jelenség”. Le is csekkoltam és azóta, amikor megnézem mindig nagyokat mosolygok rajta (jó értelemben). Van amikor a koncertjeiről tudósít a Snapchaten, de van, amikor a kertjéből és épp a virágait magasztalja, hogy ő mennyire szereti azokat.

Egy biztos, csupa pozitívum az ember és sokszor tud motiválóan hatni a tartalma. Itt tudjátok felvenni Snapchaten.

Caleb Maddix

caleb maddix

Őszintén szólva gondolkoztam, hogy feltegyem-e erre a listára, de végül felkerült ez az alig 15 éves amerikai srác. Amikor elsőként megnéztem a videóit, akkor a “bullshit” szó futott át először az agyamon. Viszont kicsit jobban utánaolvastam és amit letett a kissrác az asztalra, az nem is olyan rossz (sőt!!) egy 14 évestől.

Szerepelt a Forbes-ban, a Huffington Post-ban, az egyik legnagyobb amerikai TV csatornában és a 20 legmotiválóbb ember közé jelölték a világon. Ja és amúgy mindezek előtt írt egy könyvet “Keys to success for kids” néven, amiből már több mint 100 ezer dollárt csinált. Hm. Nem rossz!

Aztán meggyőzött, mondjon bárki bármit, tud a srác. Igazi hustler vénája van, nagyon kiváncsi leszek hol fog tartani 10 év múlva, amikor még mindig csak 25 lesz. Ő is megerősít abban, hogy egy embert nem a kora és a munkával töltött évei, hanem a munkájának az intenzitása és hatékonysága határozza meg, amit az éveibe beletett.

Te kit követsz, aki még beleillene a listába? Oszd meg és ossz meg. 😉

Kommentek

Farkas Zsolt